Kürtőskalács illatú alku

Bíró-Czakó Andrea

Kemény hódarák kopogtak az ablakpárkányon. Mátyás hagyta a kémia leckét, inkább kinyitotta az ablakot, és ahogy az ujjai melegétől elolvadtak a jégkristályok, úgy érezte, a karácsonyvárást itta be a bőre.

Nézte az aprócska hógolyókat, majd kinyitotta a laptopot, és keresett, hogy mit, azt még maga sem tudta. De mire hazaértek a szülei a munkából, megtalálta.

− Anya! Mit is kértem karácsonyra? – kérdezte óvatosan, mire anya tágra nyílt tekintetével találta szembe magát. – Kapom a konzolt és a pengesapkát – sorolta csalódottan, ami feltűnt anyának.

− A te kívánságaid. Mi a baj velük?

− Ah. Semmi.

− Nagy vagy már. Megértheted. A mai árak… – magyarázta anya, és megbeszélték a legutóbbi vásárlási bizonylat alapján az idei karácsonyi ajándékozás nehézségeit, ráadásul az ünnepeket megelőzte az ő születésnapja, és előtte, utána a két nővére születésnapja is ott sorakozott. Hirtelen szorongató feszültség állt a nyakába. Vajon a szülei is ezt érzik pénzköltés közben?

− Persze – görbült le a szája sarka.

Visszament a szobába a laptop elé ábrándozni, közben kint egyre fehéredett a táj.

− Megittad a teát? – kérdezte anya a zárt ajtó mögül.

− Aha – gyorsan felhörpintette a csésze kihűlt tartalmát.

− Főzök estére is. Még mindig köhögsz.

− Köszi. – Uralkodott a hangján, de anyát nem lehetett becsapni. Azonnal bedugta a fejét az ajtónyíláson.

− Mi a baj?

− Semmi. Csak lassabban gyógyulok.

− Fura. Tavaly ugyanígy, a szülinapod hetén voltál bacis. Önkéntesen kiutalt szabi?

− Lehet – rántott egyet a vállán.

− Hé! Látom, hogy valami gond van.

− Tényleg semmi. Mi lesz a vacsi? – terelt.

− Maradék. Mást ennél? Apád mindjárt megtölti a habrolót.

− Hú, azt várom. – De a keserűség elmélyítette a hangját.

Anya együttérző arccal bíztatta, mégsem mert előhozakodni vele, hiszen holnapután a tizenötöt tölti be, már nem kisgyerek!

− Gyertek enni! – szólt apa az ebédlőből.

Vacsora közben apa beszélt a feltorlódott kamionokról a határon, mialatt ő komoran hallgatott, és a hó kint egyre csak hullott.

Miután felálltak az asztaltól, a szobaajtóból fordult vissza.

− Még most utoljára kaphatnék játékot karácsonyra? – ömlött ki a száján a kérdés, bár mélyebbről jött.

− Nem kaptál még eleget? − így anya.

− Van egy csomó játékod – úgy apa.

− Csak egy ilyen pici transformerst szeretnék – mutatott tíz centit az ujjaival.

− Vagy tíz akkorád van.

− De, de az első generációsból nincs. Akkor még kicsi voltam. Az kimaradt. Jó nekem egy kis gagyi is belőle – könyörgött.

− Annak mi értelme?

− Jó minőségű gagyi.

Anya és apa összenéztek.

− Talán belefér – sóhajtotta apa.

− Ilyet már csak gyűjtőktől lehet venni – lelkesült fel.

− Hol bukkantál rá?

− Egy amerikai gyűjtő árulja. Oké, tudom, messze van. A szállítási költséget fizetem a zsebpénzemből.

− Mennyibe kerül?

− A tranyó tizenhét, a szállítás kilenc-kilenc. Ígérem, jó leszek! Hozom az ötösöket, nem csinálok uszodát a fürdőszobából, kedves leszek a nővéreimmel, összehajtogatom a ruháimat és többet fogok mozogni. Áll az alku?

− Kisfiam! Gondolkodj! – kérte anya. − Lehetne reálisabb vágyad.

− Légy szíves válassz okosabban! És különben is nagy vagy már a játékhoz – adta meg apa a végszót.

Mátyás szó nélkül húzta magára a szobaajtót.

Bő tíz perc múlva anya benyitott, s látta, ahogy ő a hátradöntött gamerszékből bámulja a plafont.

− Ne légy szomorú! – Ölelte át a nyakát anya.

A néma vigasztalás percekig tartott. Amikor a sírhatnékja alábbhagyott, megszólalt:

− Egy ilyen picikét sem kaphatok? – mutatta a kis hézagot a mutató és a hüvelykujja között.

− Szívem!

− Keresek máshonnan olcsóbbat!

− Nem tudom, mi fér bele. Apáddal megbeszélem.

Este elálmosodásig böngészett a neten. Reggelre az eső elmosta a havat, viszont délután újult erővel kezdett havazni.

− Apa éjfélig kint lesz a határon – közölte anya, amikor hazaért. – De ketten megejthetjük a szokásos sétánkat a hóesésben. Mit szólsz?

− Hát nem tudom.

− Jaj, ne már! Fel a fejjel! Veszek neked maxi gyrost a tesco-s gyroszosnál, hazajövet pedig kürtőskalácsot majszolunk. Na?

− Oké, megyek. De mit veszek fel? Az összes téli cuccom a koleszben maradt.

Anya elővarázsolt néhány meleg holmit. Alaposan felöltözve mentek ki a kék-fehér világba, és a sárga lámpafények alatt elmondhatta, hogy milyen gagyi, de szuper ős transformers figurákat kutatott fel a neten.

− Nézd, anya! Mekkora hókupacok maradnak egyben! – ölelt a mellkasához egy halmot, és így tett minden útjába kerülő nagyobb hókupaccal egészen a gyroszosig. – Régen esett ennyire jól tapadó hó! Még kicsi voltam.

− Átázik a kabátod!

− Nem baj! Ez fantasztikus! – nevetett.

− Még jobban megfázol – aggodalmaskodott anya.

− Nem fogok! – Lelkesen gyúrt egy hatalmas hógolyót. Megint az jutott eszébe, hogy az átnedvesedett kesztyűje egy régi édes érzést, a karácsonyvárást ébresztette fel benne. – Csatázzunk!

− Ja, ne! – kacagott anya is. – Milyen jó lenne, ha itthon lennének a lányok és apád!

− Aha – és vigyorogva anya kabátjára dobott egy puha hógolyót.

Fülig érő szájjal vették meg a gyrost és a kürtőskalácsot. A sózott útról visszasiettek az arasznyi magas hóba.

− Ez csodás! Hó és fahéjas süti!

− Kis Hófi! Téged a hó hozott! Ennyire hullott aznap, amikor világrajöttél.

− Ezt eddig nem is mondtad. Csak azt, hogy férfihoz méltón nappal születtem.

Hazáig ették a kalácsot. Otthon megmutatta anyának a kiválasztott figurákat. Végül kettőt helyeztek a kosárba.

Reggel félálomban hallotta a szülei beszélgetését, a szíve a torkában dobogott. Úgy izgult, mint ötévesen a Mikulásra várva.

− Gyerek ő még a száznyolcvan centis testében. Láttad volna tegnap, hogy örült a hónak! – hallotta anyát, amire apa halkan morgott valamit.

− Mutasd, mit találtál! – lépett a szobába apa.

Hosszan válogattak, végül ingyen szállítással az Aliexpresszel megrendeltek két figurát.

− Ebben az lesz a meglepetés, ha karácsonyra megérkeznek – jegyezte meg apa – És ne feledd az alkut!

2023.12.03.